Tanulási kihívások és szkeccselés – interjú Dajka Ágnes gyógypedagógussal (Szkeccs portrék 4. rész)

Ebben az interjúsorozatban olyan érdekes személyiségekkel beszélgetek, akik aktívan használják a rajzos jegyzetelés gyakorlatát. Minden részben egy új területen tevékenykedő szakember munkájába és szkeccses műhelytitkaiba nyerhettek bepillantást.

Mai meghívottam Dajka Ágnes gyógypedagógus. Ágival még 2019-ben ismerkedtünk meg, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán szervezett Fogyatékosságtudományi Konferencián, ahol én grafikus jegyzeteltem. 3 évvel később egy nemzetközi szkeccs tréninget szerveztünk közösen Portóban ifjúsági munkások számára.

Mesélj egy kicsit magadról és a szakmádról!

Gyógypedagógus vagyok. Fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű gyerekekkel és fiatalokkal dolgozom, olyanokkal, akik valamilyen módon támogatásra szorulnak. És egy csomó minden mást is csinálok: egy alapítványt vezetek, amivel helyi programokat szervezünk, projekteket írok és résztveszek különféle tréningeken, amik során fejlesztem magamat.

Te mire használod a szkeccselést?

Majdnem mindenre. 🙂 Már korábban is rajzolgattam, tanárként is, csak módszertanilag nem voltam tudatos ezen a téren. Azt láttam a szakmámban, hogy egy fogyatékkal élő gyerek vagy fiatal esetében a vizuális elemek sokat segítenek a megértésben. Azóta mióta elvégeztem a tanfolyamodat, sokkal tudatosabban használom ezt a technikát, és abszolút beépült a mindennapjaimba. Nemrég például csináltunk egy tréninget Norvégiában, rengeteg érdekes workshop és gyakorlat volt, és amikor leültem, hogy jegyzeteljek, automatikusan szkeccsesen örökítettem meg őket. A többi résztvevő pedig jött oda hozzám, hogy hadd fényképezzék le a rajzos jegyzeteimet. Nem is jegyzetelt rajtam kívül senki, az én anyagaimat használták emlékeztetőnek.

Milyen AHA-élményed kötődik a szkeccseléshez?

A nagy AHA-élményem akkor volt, amikor megismerkedtünk az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karán szervezett nemzetközi Fogyatékosságtudományi Konferencián, még 2019-ben. Én ott találkoztam először a grafikus jegyzetelés műfajával, és ez magában egy hatalmas AHA-élmény volt. Ahogy színesen, érzékletes karakterekkel, rajzosan összefoglaltad azt a rengeteg információt azon a hatalmas papíron, rögtön tudtam, hogy ezt a technikát én is meg szeretném tanulni. Nem művészi szintre emelve, de praktikus módon, a mindennapi jegyzetelési gyakorlatomba integrálva.

Elmesélsz egy esetet, amikor a szkeccselés által segítettél át valakit egy akadályon?

Diszlexiás gyerekeknek például különféle betűtípusok rajzolásával segítek az írással és az olvasással kapcsolatos stressz leküzdésében. Azáltal, hogy színeket, különböző betűtípusokat, szófelhőket használunk, érdekesebbé, élvezetesebbé válik a tanulás, és könnyebben befogadható az írott anyag.

A magyar és a történelemórák anyagait is nagyon jól lehet szkeccsesen vázlatolni, összefoglalni a gondolattérképezés eszközeivel.

Az egyik autisztikus tüneteket mutató tanítványommal, akinek a földrajz volt a kedvence, Magyarország különböző tájegységeit és azok jellemzőit rajzoltuk fel, és ezáltal meg is tanulta őket, nem kellett utána otthon magolnia.

Én több iskolában azt tapasztalom, hogy a diákok még mindig a hagyományos módon vagy  táblára kivetítve másolnak  vázlatot a füzetükbe. Ez engem elszomorít. A szkeccseléssel, ami ugyan analóg módszer, sokkal többet lehetne javítani a megértés és a tanulás hatékonyságán. Különösen abban az életkorban, amikor erre fogékonyak a fiatalok.  

A COVID idején a fiammal intuitív módon kezdtünk szkeccselni, akkor még nem végeztem nálad tanfolyamot, de magunktól rajzosan dolgoztuk fel a történelemleckéket, és ez nagyon bevált.

Szerintem a szkeccselés a rendes tanórák része kéne hogy legyen, hiszen nemcsak azoknál hasznos, akiknek szükségük van valamilyen egyéni fejlesztésre.

Neked melyik a kedvenc szkeccses elemed vagy technikád?

Én leginkább figurákat rajzolok, azok nagyon sokat segítenek a feldolgozásban, emlékezésben. A múltkori tréningen például nagyon hasznosak voltak a teljes alakos figurák a mozgásos gyakorlatok lejegyzeteléséhez.

A beszédbuborékok is zseniálisak. Múltkor készítettem egy kis összefoglalót autizmussal élő fiataloknak a szociális interkaciókról, például arról, hogy milyen köszönésformák léteznek, és kinek hogyan köszönünk.

Az érzelmek ábrázolását és felismerését is nagyon megkönnyítik a szkeccses ábrák.

Múltkor ültem a vonaton, és szkeccsesen készítettem elő egy tananyagot, a körülöttem ülők pedig teljesen el voltak ájulva, hogy én biztosan valami művész vagyok. Ezt teszi pár színes filc és néhány rajzos ábra! 😉

visualive-workshop_1

BEST OF 2022

5 terület, 4 ország, 3 új program

Minden év végén (elején) szokásom, hogy leülök, számot vetek az elmúlt évről, és megtervezem a következőt.

Szeretném veletek is megosztani 2022 legszínesebb pillanatait, és néhány kihívását is.

Grafikus jegyzetelés:

Az év legintenzívebb grafikus jegyzetelése a kőszegi Socio Summit volt. A hazai szociális szférában dolgozó kiemelkedő szakemberek előadásait jegyzetelhettem két napon át.

Volt még néhány digitális, remote grafikus jegyzetelés is, ami nem kevésbé intenzív, mint a helyszíni. Csak nem kellett hozzá utaznom. 😉

Videók:

A kedvenc projektem az Interreg Centralparks program számára készített videók voltak, a nemzeti parkok témájában.

Folytatódott termékeny együttműködésem az Art of Agile stábjával is.

Külföldi workshopok:

Nagyon hálás vagyok, hogy csodás emberekkel dolgozhattam együtt Linzben, Essertfallonban (Svájc) és Portóban. A többnapos vizuális gondolkodás programok mindig nagyon értékesen nekem, mert ilyenkor igazán el tudunk mélyedni a szkeccselésben.

Linzben PhD kutatókkal szkeccseltünk, Svájcban a vizuális coaching és az IKIGAI volt a fókuszban, Portóban pedig a szkeccselés ifjúsági és szociális munkában való használatát jártuk körül.

Hazai szkeccs műhelyekben sem volt hiány.

A már olajozottan futó Alaptábor mellett új témával is előrukkoltam: a Szkeccs Suli program során vizuális tanulástechnikákat osztottam meg diákokkal, tanárokkal és szülőkkel.

Budapest mellett pedig Pécsett is elindultak a szkeccs műhelyek, ami nekem külön szívem csücske, mivel bázisom a Mecsek.

Mit tartogat 2023?

Idén rég dédelgetett álmomat váltom valóra: a tematikus szkeccs hónapokat és a havi közösségi meetupokat. Minden hónapban más-más témával kapcsolatosan osztok meg szkeccses inspirációkat a Szkeccs csoportban, és lehetőség lesz találkoznunk is. 

És nem utolsósorban: úgy döntöttem, a 2022 nyarán elém gördülő akadályok alatt nem átbújok, hanem átugrom őket. 🙂 A Visualive januártól Kft. formájában folytatja működését!

napi szkeccs

Re:kreatív tippek II.

Napi (rutin) szkeccs

Hogyan adhatok struktúrát, ritmust és megfelelő kereteket mindennapi életemnek?

A rajzos jegyetelés ebben is segít!

E bejegyzés írásakor (2020. március 18-án), egyre többen maradunk otthon önkéntesen vagy kényszerből, hogy ezzel is segítsük a terjedő járvány megfékezését. Az iskolák és óvodák ezen a hétfőn bezártak, a gyerekek otthon tanulnak, távoktatás, online anyagok segítségével.

Az iskola és a munkahely struktúrát, kereteket, előre meghatározott napirendet ad az életünknek. De mi a helyzet, ha hirtelen mindezt magunknak kell megteremteni? Hogy birkózhatunk meg ezzel a kihívással, a nyakunkba szakadó szabadsággal és felelősséggel?

A napi szkeccs terv segíthet ebben!

Többféle képpen is alkalmazhatod: készíthetsz egy általános rutin-tervet (felkelés, lefekvés, étkezések, munka/tanulási blokkok beosztása, mozgás stb.) vagy rajzolhatsz minden nap elején vagy végén szkeccs naplót, melybe belefoglalod az aznapi teendőket, tervezett és elvégzett feladatokat.

Nekem így nézett ki a tegnapi napom:

Szkeccselj Te is minden nap, és oszd meg munkád eredményét az online szkeccs csoportban!

about-me-header

Re:kreatív tippek I.

A flow-naplózás gyakorlata

Hogyan őrizhetjük meg ép eszünk és kreativitásunk a nehéz időkben?

E bejegyzés írásakor nehéz idők járnak a világra: a járványhelyzet miatt a közösségi találkozások és a programlehetőségek beszűkültek, sokunk most az otthon elzártságában dolgozik, és csak ritkán mozdul ki.

A jelen bizonytalansága és a jövőtől – például munkánk elvesztésétől vagy vállalkozásunk ellehetetlenedésétől való – félelem könnyen úrra lesz rajtunk.

Azonban az egyedüllét, az időszakos bezárkózás a kreativitás forrása is lehet!

Ezekben a napokban megosztok veletek pár tippet, melyek segíthetnek abban, hogy úrrá legyünk a kínzó bizonytalanságon, megzabolázzuk vad lovak módjára száguldozó gondolatainkat és aggodalmainkat, és kihasználjuk a helyzetben rejlő lehetőséget kreativitásunk tuningolásával.

Ezek nagyon egyszerű, mindenki számára megvalósítható gyakorlatok, nem kell hozzá más, csak toll és egy papír vagy füzet!

“Napi lapok” avagy flow-naplózás gyakorlat

Ez a gyakorlat nagyon egyszerű, igazán napi szinten gyakorolva fejti ki áldásos hatásait 🙂

A lényege: minden nap ragadj tollat és papírt, és írj 20 percig!

Ne gondolkodj sokat, vesd papírra, ami éppen eszedbe jut. Ne cenzúrázd magad, ne rágódj azon, hogy van-e értelme annak, amit leírsz. Ha nem tudsz mit írni, akkor írd: “nem tudok mit írni, nem tudok mit írni…”  Egészen addig, amíg valami eszedbe nem jut! 😉

A kézzel, papírra írás sokféle fizikai, gondolati és lelki folyamatot beindít – azon túl, hogy az első pár alkalommal begörcsöl a kezed 😉

Próbáld ki minimum egy héten keresztül, és oszd meg tapasztalataid a szkeccs csoportban!

rekreativ12

Re:kreatív tábor visszatekintés

Csodálatos természet, vidám kirándulások, önfeledt alkotás, erdőfürdő, felszabadító és jókedvű közösség, családias hangulat, esti üvegfúvásnézés, meditatív jógázás lódarazsakkal, kréták, filcek, festékek, páfrányok, kemencés pizza…

Ez – és még leírhatatlanul sok minden – volt az első, kisújbányai Re:kreatív tábor!

Internet nem volt, de volt helyette jó társaság, kikapcsolódás, szkeccselés és feltöltődés.

A résztvevők mondták:

Ezt nem lehet elmesélni. El kell jönni, és utána visszavágyik az ember. Örök élmény marad.
Fantasztikus környezetben, nagyon jó társaságban telt ez a pár nap! Sikerült tanulni, pihenni és feltöltődni is! Nagyon köszönet érte!
A természetközeliség és a társaság rendkívüli adalék voltak. Örülök, hogy itt lehettem, feltöltő élmény volt. Köszönöm!

Lesz jövőre is Re:kreatív tábor Kisújbányán, gyerte Te is! 🙂

vizuális mi micsoda

Vizuális mi micsoda – műfaj áttekintő

Régóta tervezem egy olyan cikk megírását, ami áttekintést ad a vizuális módszertanokról, egyúttal eligazítással és útmutatással szolgál rendezvényszervezők, szervezetek és egyéni fejlődési lehetőséget keresők számára. A „Vizuális mi micsoda” bemutatja a különböző műfajokat, és azt, hogy mikor és miért érdemes használni őket.

Hatalmas papírok a terem szélén, filctollakkal zsonglőrködő és lázasan körmölő rajzolók, flipchartok, post-itek, meetingeken és workshopokon felbukkanó nagy, színes ábrák… Mind a rendezvényszervezésben, mind a szervezetfejlesztésben virágkorukat élik a különböző vizuális módszerek. Talán már Te is találkoztál TED előadásokat summázó rajzos poszterekkel, termékfejlesztési és stratégiai roadmapekkel, csoportmunkát segítő, tetszetős template-ekkel, de nem vagy biztos benne…

  • Hogyan is működnek, milyen célt szolgálnak a különböző vizuális módszerek?
  • Milyen különböző műfajok léteznek, és ezek mire jók?
  • Kiknek érdemes igénybe venniük ilyen szolgáltatásokat?
  • Hogyan mondjuk magyarul az angolul divatos fogalmakat?

Következzen tehát egy bevezető a kortárs vizuális műfajok világába!

Grafikus jegyzetelés

(angolul graphic recording / scribing)

Előadások vagy beszélgetések élő, jelen idejű átalakítása képi és szöveges tartalommá. A grafikus jegyzetelő a terem szélén, falra vagy állványra kifeszített, nagy formátumú, távolról is jól látható papírra (vagy digitális módon, pl. tableten, kivetítőt használva) írja és rajzolja a lényeget, általában speciális, erre a célra kifejlesztett filctollakkal. A színes részletek a program végére látványos egésszé állnak össze. Az elkészült mű egyfajta szintézisrajzként kiemeli a legfontosabb információkat, láttatja az összefüggéseket és áttekinthetővé teszi a témát.

Mindez egy komplex folyamat: a grafikus jegyzetelő egyszerre szűri ki hallás útján a lényeget, vizuálisan szintetizálja a hallottakat, és mindezt pár másodperc alatt képekkel is társítja, és papírra – vagy képernyőre – veti.

Mire jó?

Egy képzett grafikus jegyzetelő jelenléte látványos és emlékezetes színfoltja egy konferenciának, előadásnak vagy fórumnak. Munkája érdekessé, kiemelkedővé teszi az adott eseményt. A vizuális „performansz“ megragadja és bevonja a résztvevőket. Emellett az elkészült kép szemléletesen foglalja össze a program tartalmát. Elmélyülésre, párbeszédre és továbbgondolásra ösztönöz.

A grafikus jegyzetek segítenek a rejtett összefüggések meglátásában, az emlékezésben és a feldolgozásban. Egyfajta információs- és tudástérképként szolgálnak. Az elkészült mű kifüggeszthető az irodában és kiállítható későbbi rendezvényeken, digitalizálva pedig belső és külső kommunikációs anyagokat – pl. hírleveleket, közösségi média megosztásokat, honlapokat – gazdagíthat.

Kelvy Bird, a szakma egyik veteránja a műfaj eredetét egészen az egyiptomi írnokokig vezeti vissza, a grafikus jegyzetelést pedig a „21. század közösségi művészetének“ nevezi.

Vizuális facilitáció

(angolul visual facilitation)

Míg a grafikus jegyzetelő egy folyamat kísérőjeként van jelen, addig a vizuális facilitátor aktív szerepet vállal a csoportmunka alakításában. A facilitáció szó szerint egy munka vagy feladat végrehajtásának megkönnyítését jelenti, legyen szó tervezésről, stratégiaalkotásról, rendszeres meetingekről vagy átfogóbb, szervezetfejlesztési folyamatokról. A facilitátor fókuszálja és mederben tartja a csoportmunkát, és felelős azért, hogy kézzelfogható erdemények szülessenek.

A vizuális eszközök (pl. rajzos kártyák, poszterek, flipchart template-ek, különböző színű post-itek használata és struktúrálása) hatékony, látvány és élvezetes segítői a csoportmunkának.

Mire jó?

A vizuális eszközök jól látható struktúrát és kereteket adnak a közös munkának. Általa egy csoport képes átlátni, hol tart, merre halad, és hogy milyen lépéseket kell megtennie ahhoz, hogy elérje célját. 

A vizuális facilitáció megkönnyíti a tervezést, általa könnyen áttekinthetők az idővonalak, a folyamatok és a kapcsolódó feladatok, határidők.

A vizuális eszközök fókuszálják a figyelmet, bevonják a résztvevőket, serkentik a kreativitást, valamint az új ötletek, innovatív megoldások születését mind egyéni, mind csoport és szervezeti szinteken.

Érdemes vizális facilitációt használni például stratégiatervező üléseken, termékfejlesztési folyamatok során, fórumokon és megbeszéléseken, vagy akár rendszeres meetingeken is.

Csoportmunkát segítő facilitátorok és grafikus jegyzetelők együttműködése rendkívül gyümölcsöző lehet: ezáltal megörökíthető a közös munka folyamata és eredményei, és biztosra mehetünk, hogy nem vesznek el lényeges pontok és a fontos eredmények.

Szkeccselés

(angolul sketchnoting)

A szkeccs szó egyik jelentése vázlat vagy rövid, vicces filmszösszenet, azonban itt az angol sketchnoting, vagyis rajzos jegyzetelés fordításaként használjuk. Míg a grafikus jegyzetelés közönség előtt, egy rendezvény részeként történik, addig a szkeccselés általában egyéni műfaj: az ember saját maga számára készít rajzos jegyzeteket, hogy rendszerezze gondolatait, megtervezzen egy munkafolyamatot vagy segítse tanulását. A szkeccselés elkezdéséhez nem kell más, mint jegyzetfüzet és legalább két filctoll (egyik az íráshoz, másik a kiemelésekhez, ill. színezéshez). A módszer bárki által könnyen elsajátítható.

Mire jó?

A szkeccselés eszköztára számos területen alkalmazható:

  • készíthetünk a gondolattérképet egy számunkra fontos témáról,
  • megtervezhetünk vele egy projektet, vagy időbeosztásunkat,
  • előadásokat jegyzetelhetünk – vagy ha előadást készülünk tartani, segítségével megtervezhetjük mondanivalónkat,
  • fejleszthetjük a memóriánkat,
  • fokozhatjuk tanulásunk hatékonyságát.
Megosztás és ötletcsere

Egy támogató csapat

Sziporkázott az első Szkeccs! Alaptábor

Bátran állíthatom, hogy frenetikusan jól sikerült az első, magyarországi Szkeccs! alapozó kurzus! 🙂 Nagyszerű csapat jött össze: lelkes, kreatív, bátor, csillogó szemű társaság. Az elején sokan kételkedtek rajzos képességeikben, azonban néhány bemelegítő gyakorlatot követően már kivétel nélkül merészen szkeccseltek. 

Az alapok elsajátítását követően a csapattagok élesben is kipróbálhatták a szkeccselést: Miszori Krisztián díjnyertes beszédét örökítették meg rajzos jegyzetek által. 

Munkánkat végigkísérte egy négylábú csapattag is, és még az M2 Petőfi televízió műsorában is benne leszünk! 

A résztvevők mondták:

A műhely nekem praktikus, gyakorlati tanácsokat és azonnal alkalmazható tudást adott. A szkeccselést egy kis gyakorlással bárki megtanulhatja! Szuper volt! 🙂 Bárkinek ajánlom, aki kicsit is érdeklődik a téma iránt. Az előadó, Réka kedves, nagy tudású, igyeszik mindent átadni önzetlenül.
Bernadett
Bárkinek melegszívvel ajánlom ezt a műhelyt - aki szeret rajzolni vagy aki épp nem, aki tud rajzolni és aki nem. Szuper dolog úgy alkotni, hogy közben folyamatosan flowban vagy, és nincs teljesítménykényszer.
Judit Gerda
Ajánlom a műhelyt, mert: igazi kikapcsolódást nyújt, kinyitja a világot, aktívan tartja az elmét, segít tanulni, színesíti a mondanivalót, segít az értelmezésben.
A műhelyen jó hangulatban lehet próbálgatni a szkeccs alapjait, mely során megerősödik, hogy bárki képes rajzolni.
Anita

Kedvet kaptál?

Vegyél részt a következő Szkeccs! műhelyen: