visualive services

Best of 2023

Az előző bejegyzés reflexiói után szeretnék mesélni neked egy kicsit 2023. szívemhez legközelebb álló együttműködéseiről – a teljesség igénye nélkül.

Grafikus jegyzetelés

Nagy öröm volt számomra, amikor Gintl-Reszegi Marcsi üzleti elemző, régi motoros szkeccselő meghívott grafikus jegyzetelni az általa szervezett első magyar Business Analyst konferenciára, és egy üzleti elemzésről szóló szkeccs videót is készíthettem számára. 

Marcsi Ins Piri nevű kis figurája, frappáns, sárga-fekete szkeccses rajzai azóta védjegyévé váltak, A jól hangolt business analyst c. könyvét pedig ő maga illusztrálta!

Marcsival egy szkeccs-portré interjút is készítettem, itt olvashatod.

Szintén hálás vagyok a Socio Summit szervező csapatának, akik immár másodszor tiszteltek meg a bizalmukkal. Kőszeg után ezúttal Veszprémben örökíthettem meg a kreatív közösségformálásról szóló konferencia programját, a grafikus jegyzeteim gazdagítják az idei év tanulmányait csokorba gyűjtő kiadványukat is.

Idén Hollandiába is meginvitáltak! A European Council for Steiner Waldorf Education eindhoveni összejövetelén és konferenciáján grafikus jegyzetelni igazán inspiráló élmény volt. Tavasszal az olaszországi találkozójukon nem tudtam személyesen részt venni, ott Budavári-Nagy Dorottya grafikus jegyzetelt a Visualive képviseletében. A közös munka minden tekintetben gyümölcsöző volt – mind az ECSWE-vel, mind Dotyival tervezünk további jövőbeni együttműködéseket.

Vizuális facilitáció

Úgy látom, a szakmámban gyakran akaratlanul is összemosódik a grafikus jegyzetelés és a vizuális facilitáció fogalma. (Bevallom, az Instagram csatornámon én is össze-vissza „hesstegelek”, egy adott munkáról szóló poszt alatt szerepel mind a #graphicrecording és a #visualfacilitation, mea culpa…) Azonban a két fogalom valójában két különböző jelenlétet, szerepvállalást jelent számomra.

Grafikus jegyzetelőként teljes figyelmem az előadóra, az esemény során folytatott párbeszédekre, a programra irányul, azt örökítem meg vizuális szintézis formájában. Én magam nem alakítom a programot, a résztvevőkkel pedig általában a szünetekben vagy csoportmunkák során lépek interakcióba, azzal a szándékkal, hogy gazdagítsam a rajzos jegyzet tartalmát. Figyelek, fülelek, szemlélődök, rajzolok, a teljes, elmélyült fókusz állapotában.

Vizuális facilitátorként ellenben én magam is alakítom a programot, részt veszek annak megtervezésében, kidolgozásában és levezetésében. Kreatív, bevonó, vizuális eszközökkel, pl. flipchart template-ekkel vagy a Selves Kártyákkal segítem a csoportmunkát, a termékeny párbeszéd és együttműködés létrejöttét. Tartom a kereteket, mederben tartom a beszélgetést, figyelek az időre – vagyis facilitálok.

Előfordul, hogy egy adott program során mindkét kompetenciakészletemet segítségül hívom. Ilyenkor általában egy facilitátor vagy tréner kollégával együttműködésben dolgozom.  

Az elmúlt évben két különlegesen értékes alkalmam nyílt erre, Becskeházi-Tar Juditnak köszönhetően.

Egyik alkalommal a Mind Mate Inspiration csapatának készítettünk Érték Térképet. Nagy vonalakban úgy zajlott a program, hogy először kis csoportokban, flipchart template-ek segítségével beszélgettek a résztvevők adott kérdésekre fókuszálva, majd ezek főbb pontjait szintetizáltam a nagy papíron, végül kb. egy óra utómunkával megszületett a végleges vizuális anyag.

A másik alkalommal a Szövetség a Kiválóságért Egyesület Jövőtérképét készítettük el, célzott gyakorlatok által lépésről lépésre végigmenve a szervezet múltján, jelenén és a jövőbeni tervein.

Ezek az együttműködések izgalmas kihívást jelentettek, mivel a grafikus jegyzetelői fókusz és jelenlét egészen más, mint amikor egy csoport interakcióit tartom mederben. Úgy érzem, ez egy további felfedezéseket tartogató, termékeny terület, remélem, hogy a jövő több hasonló projektet tartogat számomra.

Nemzetközi vizuális műhelyek, tréningek

Májusban immár második alkalommal jártam Linzben, Lavicza Zsolt professzor meghívására a Johannes Kepler University PHD kutatói számára vizuális absztrakt workshopot tartani. Izgalmas közegben, inspiráló emberekkel dolgozhattam együtt, akik a világ minden tájáról érkeztek, és azt kutatják, hogyan lehet kreatív, művészeti eszközökkel oktatni a matematikát, természet- és mérnöki tudományokat (így lesz STEM-ből STEAM: Science, Technology, Engineering, Arts, Mathematics). Én abban nyújtottam nekik segítséget, hogy a szkeccselés és a vizuális gondolkodás analóg és digitális eszközei segítségével hogyan foglalhatják össze kutatásuk lényegét egy tömör és lényegretörő vizuális szintézis formájában. A vizuális absztraktok egyébként egyre népszerűbbek a kutatók körében, akik szakdolgozatuk vagy cikkük kulcspontjait átlátható és könnyen áttekinthető formában szeretnék kommunikálni.

Két hosszabb vizuális tréning is jutott az elmúlt évre: a MeOut és a Startup Szeged szervezetekkel való együttműködésben, az Erasmus+ program támogatásával Európa különféle országaiból érkező fiataloknak és ifjúsági munkásoknak tartottam egy-egy hetes képzést a szkeccselésről, grafikus jegyzetelési és vizuális facilitációs  technikákról.  

Infografikák

Kiadványtervezést általában nem vállalok, de néhány esetben kivételt teszek. Egy ilyen alkalom volt idén a Romaversitas Alapítvánnyal való együttműködés, akik számára a kárpátaljai roma menekült gyermekek oktatási helyzetéről készítettem infografikát és illusztrációkat – és ha már belefogtunk a közös munkába, elkészítettem a publikációjukhoz szükséges kiadványtervet is.

Ezúton is köszönöm minden partneremnek a bizalmat és a gyümölcsöző együttműködést! Folyt. köv. 2024 őszén! 🙂

Tags: No tags

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Comment moderation is enabled. Your comment may take some time to appear.